Készül Magyarország digitális élelmiszeripari stratégiája

A Digitális jólét program (Djp) keretében az Agrárminisztérium, az Innovációs és Technológia Minisztérium, valamint az érintett élelmiszeripari szakszervezetek és a Szent István Egyetem közreműködésével jövő februárra készülhet el Magyarország Digitális élelmiszeripari stratégiája (Dés).

A közlemény szerint a stratégia kidolgozását a magyar agrárium digitalizációjának előmozdításáról és összehangolásáról, a Magyarország digitális agrár stratégiájáról szóló kormányhatározat egyik pontja szabta feladatul.

Az ITM, valamint az AM közös finanszírozásában megvalósuló stratégia fő célja, hogy az élelmiszeriparban is még inkább kihasználjuk az adatok nyújtotta lehetőségeket, ami által még hatékonyabb lehet az ágazat működése. A versenyképesség javítása érdekében a Dés meghatározza az élelmiszeriparban a digitalizációs megoldások felhasználási lehetőségeit is” – tájékoztatott a készülő stratégia kapcsán Erdős Norbert, élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár.

Hozzátette azt is, hogy a stratégia kialakításának érdekében november végén elindult egy kérdőíves kutatás, amely felméri a hazai élelmiszeripar helyzetét, hiszen az eltérő célcsoportoknak más-más digitális megoldásokra van szükségük a hatékonyságuk növeléséhez. A kérdőív eredményeit összevetik majd a már ismert külföldi példákkal, hogy végül a legmegalapozottabb információk alapján készülhessen el a stratégia.

Gál András Levente, a DJP szakmai vezetője kiemelte, hogy a Dés a DJP koordinálta Magyarország digitális agrár stratégiájába illeszkedik, és a termelés mellett a vezetői döntéshozatalra, a vállalkozások közötti kapcsolatokra, illetve a logisztikára is fókuszál. Kiemelt területéként kezeli a nagy adattömegek feldolgozását, a mesterséges intelligencia lehetséges alkalmazását, valamint az indokolt humán fejlesztéseket is.

A szakmai vezető szerint a dés fő célja, hogy elvárt minőségű és mennyiségű élelmiszer álljon rendelkezésre a jövőben is. A stratégia helyzetelemzése még az idei évben elkészül – fűzte hozzá.

Elsősorban a DJP biztosítja a stratégia készítéséhez szükséges szakértőket, koordinációt, illetve humánerőforrást és infrastruktúrát. Míg a szakértői munkát a Friedrich László, a Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Karának oktatója és csapata végzi – közölte az AM.